Két férfi ment előttem a Kőbánya Alsó vasútállomáshoz közeli téren. Az egyik már mélyen a pohár fenekére nézett, őt támogatta a másik, aki józannak tünt. Az ittas férfi vélhetően elindult a rossz irányba.
- Nem arra kell menni Józsi- mondta barátja miközben próbálta a helyes irányba fordítani a férfit.
- Dehogy is nem, erre van! - erősködött Józsi.
- Józsi bízz bennem, tudom az utat. - mondta szelíden, de határozottan a másik.
Józsi hallgatva a jó szóra, engedte hogy barátja a helyes irány felé vezesse. Pár lépés után meglátott egy csapat galambot. Józsi már rúgásra lendítette a lábát, kiálltva - Takarodjatok innen!
- Ne! Ne bántsd már őket! Ők is Isten teremtményei. - szólt rá barátja.
- Honnan tudod? - kérdezte kissé agresszívan és meglepődötten a támolygó Józsi.
- Azok Isten teremtményei, tudom. - erősítette meg a barát szelíd hangon.
- A galambok is? - csodálkozott Józsi.
- Igen, mindegyik, a fecske, a galamb, minden madár. - mondta a barát meggyőződéssel.
Mintha megállt volna az idő egy kicsit a koszos téren, olyan érzésem támadt.
- Na, gyere, menjünk már. - indulásra ösztökélte a lábán alig álló Józsit barátja.
A két férfi folytatva útját, kilépett mind a látószögből és a hallótávolságból is. Én pedig a buszpályaudvar felé vettem az irányt. A buszon ülve még a fenti beszélgetés járt az eszembe, kellemesen nyugtázva, hogy a tövis között is terem rózsa.
